Egyetlen

No, ilyen talán még nem is volt mióta megvan a gépem. Ezt az egy képet csináltam ma. Az iskolaudvaron készül, ahogy ügyeletesként ott ültem a padon. Hosszú idõ óta ma elõször nem fáztam az iskolában. Még mindig tart a nyílászárócsere, és állandóan huzat van. Reggel nagyon jó gondolataim voltak a csapatjátékról, csak nem volt rá idõm, hogy rendesen megfogalmazzam. Az jár a fejemben egy ideje, hogy az a gátja az élet normális menetének, hogy az emberek állandóan versengeni akarnak. Ezt látom az osztályban is. És ez nekem úgy ahogy van, borzasztó. Hiszen mindenki egyedi és megismételhetetlen. Csak egyetlen kérdés lehet, hogy mennyire tudja kiteljesítni mindazt, ami benne rejlik. Nem arról kéne, hogy szóljanak a dolgok, hogy a másikhoz képest milyenek vagyunk. Épp az egyik kisfiúnak mondtam ma, hogy ha egy nála tíz centivel alacsonyabb gyerek mellé áll, akkor magasnak látszik. Egyetlen értelme van a versenynek: amikor egy-egy feladatra a legalkalmasabb embert kell kiválasztani. De akkor sem az a fontos, hogy ki kit gyõz le, hanem az, hogy a megfelelõ ember legyen a megfelelõ helyen. Akkor ott meg úgy ténykedjen, hogy mindenki járjon jól. De már túl késõ van, hogy errõl agyaljak.

Szerző: empszi  2011.05.11. 22:30 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://empszi.blog.hu/api/trackback/id/tr195912723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.