Álmos-völgy és Belmondo

Ma voltunk Álmos-völgyben az ötödikesekkel. Naaagyon szép hely. Ha valaki Baranyában jár érdemes meglátogatni. Fõként, ha általános iskolai tanár az illetõ, és felsõ tagozatosoknak szervez osztálykirándulást. Az enyémek nagyon élvezték, és én is igen jól éreztem magam, pedig ez osztálykirándulásokon nem gyakran van így velem, mert nagyon nyom mindig a felelõsség súlya ilyenkor. De itt úgy éreztem, teljes biztonságban, mégis teljesen szabadon lehetnek a gyerekek. Lovagoltak, tevegeltek, íjászkodtak, jutát néztek, szalonnát sütöttünk, hatalmas törzsû fákat fogtak át többen összekapaszkodva, magaslesre másztak, selyemfûben szaladgáltak. De azért eléggé elfáradtam mégis. Az utolsó gondolatmorzsáimat kiírtam a fõzõs blogon , még jó, hogy a helyettes írt mára is néhány sor. Íme:

JJ. tollából:

Szívroham és több agyvérzés után, tegnap este elõször adott riportot Jean-Paul Belmondo. De nem ezt akarom elmesélni. És nem is azt, hogy a France2 tévécsatorna esti híradójában a 33-ban született filmsztár végig mosolygott, és kamaszos pajkosság csillogott a szemében. Az újságírók nyilván ezeket tartják a legfontosabbnak, de engem valami más késztet ennek megemlítésére. Egy mondatocska, amit nem is õ, hanem róla mondott egy barátja tegnap este: „ Õ mindig képes lesz annyira eloszlatni a ködöt, hogy boldog lehessen!” Ennek a mondatnak a jelentését nem akarom kielemezni most, mert szerintem zömmel csak felnõttek olvassák ezt a blogot. De idézni akartam, miután felmerült bennem a kérdés, hogy vagyunk-e tényleg (annyira) felnõttek, ami elegendõ lehet hozzá, hogy mélységében is megértsük ezt a mondatot?