Keddre:

A lehetõ legkomolyabban kérdem: tegnap nem tettem fel ezt a szõlõvirágos bejegyzést? Ez meg hogy lehet. És ha feltettem, akkor hová lett? De azért ne maradjon ki!

Szõlõvirág

Épp a fõzõs blogon említettem az önszívatást. Most mégis egy kicsit belestem ebbe a csapdába. Megint nem tudom, hogy fogom megvalósítani mindazt, ami rám vár. Csütörtök délutántól NLP vasárnap estig. Már látom elõre, hogy remek tanfolyam lesz, megint sokat tanulok majd, és sokkal gazdagabban jövök haza. Csak most még azt nem tudom, hogy hogyan állok helyet a meglévõ feladataimban párhuzamosan a távollétemmel.

Skyppynek ígérem, hogy írok az I és az O típusú emberrõl, de most csak nagyon gyorsan csak annyit mondok el belõle, hogy tavaly (éppen NLP-s módszerekkel) csináltam egy interjúsorozatot annak érdekében, hogy kiderítsem, hogy miben különböznek azoknak az embereknek az étkezési szokásai, akik soha nem voltak túlsúlyosak azokétól, akik „még a levegõtõl is híznak”. Az elõbbieket nevezetem el I típusnak és O típusnak. (igazából a betû alakja miatt, bár tudományos magyarázat is akadt volna erre a jelölésre). Az egyik talán legszembetûnõbb különbség a két típus azon tagjai között, akikkel beszélgettem, hogy az I típusúnak nyugalom kell az evéshez, az O típusúnak meg evés kell a nyugalomhoz. Persze, ez nagyon elnagyolt megállapítás, és inkább csak a szójáték miatt hangoztatom, de azért van benne valami. Még egy csomó mindent kigondoltam ezzel kapcsolatban, de ezek még átgondolásra várnak. Most megyek, aztán még egy kicsit csinálom, hogy minden meglegyen. Ja, most virágzik a szõlõ. Nagyon finom, diszkrét illata van.

Szerző: empszi  2011.06.01. 16:57 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://empszi.blog.hu/api/trackback/id/tr475912701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skyppy 2011.06.01. 18:21:34

ááá...akkor tudom, és O tipusba tartozom......:-))))
süti beállítások módosítása