Ma is várom, hogy ki mit mond...

Mindent a maga idejében

A nagy találmány: a kötött étkezési idő, melyről azt hinné az ember, hogy nagy semmi, pedig dehogy…

A környezetem persze kezdetben nem sokat látott abból, hogy én valamiféle nagy utazáson lennék. Csupán annyi, tűnt fel nekik, hogy megint étkezési szabályokat állítottam fel magamnak, de azt már megszokták, hogy mindig variálok valamit a táplálkozásom körül. Most konkrétan azt történt, hogy kijelöltem magamnak három étkezési időt egy nap: reggeli hat és nyolc között, ebéd tizenkettő és kettő között, vacsora öt és hét között, és megfogadtam, hogy szigorúan csak ebben az időben eszem. Úgy döntöttem, hogy nagyon szigorúan csak a kijelölt időben! Közben egy falatot sem! Semmit, de semmit! Egy korty kalóriatartalmú italt sem, egy falatot sem, semmi ürüggyel. Viszont a kijelölt evési időben nincs semmi korlátozás. Végigehetem a leghagyományosabb hizlaló ebédet is, belefér az édesség és bármilyen kalóriatartalmú ital... De az evési idők nem változtathatók. Ha egyszer eldöntöttem, hogy mikor legyen a reggeli, az ebéd, a vacsora, akkor ehhez tartanom kell magam. Ha valamiért nem tudok a kijelölt időben enni, az az étkezés kimarad, így vállaltam – önmagam előtt.

Ez nem tűnt veszélyesnek, se nehéznek. Bár volt azért egy-két szigorúan hangzó megkötésem – hogy „semmit, de semmit”, meg hogy „az étkezési idők nem változtathatók, ha nem volt alkalmam a megadott időben enni, akkor ez az étkezés kimarad”… Összességében meg voltam elégedve az elhatározásommal. Szent meggyőződésem volt, hogy én általában úgyis csak evésidőben eszem, nem vagyok az a nassolós fajta, két zacskó csipszet nem ettem meg egész életemben, soha nem eszem a tévé előtt, nem szeretem az üdítőket, az alkohol eddig sem játszott szerepet az életemben, csak vizet szoktam inni, esetleg gyümölcslevet. A kávét is csak cukor nélkül, és csak alkalmanként tejszínhabbal. Főzök ugyan minden nap, de főzés közben nem kóstolgatom az ételt. Nem elvből, csak nem szeretem. Tehát ez is könnyű lesz.

Bár a lelkem mélyén éreztem, hogy ez azért próbatétel. Mert a semmi, de semmi azért mégiscsak kemény dolog egy kicsit. Ez azt is magában foglalja, hogy nem kapunk be pár falatot zöldségtisztítás közben, nem eszünk meg „csak” egy almát, egy szem cukorkát kizárólag a friss lehelet kedvéért, az egyetlen falatot, amit a gyerek a tányérján hagyott, egy kocka csokit, amit a kolléganő olyan jó szívvel kínál, vagy egy-egy „nagyon egészséges” joghurtot. A fogyókúrás termékekről nem is beszélve! Ezek egyébként sem veszélytelenek, mert könnyen úgy járhatunk velük, mint Garfield, gyerekeim kedvenc képregény-figurája, a jópofa kövér, lusta macska, aki egyszer abban reménykedett, hogy ha elfogyaszt néhány doboz fogyókúrás kekszet, vékonyabb lesz, mint a sín...