Itt a véleményed helye.

El tudod képzelni?

Az leszel, amit el tudnál képzelni magadról – mondta egyszer nekem valaki. Sőt, csak az lehetsz, amit el tudnál képzelni magadról. Kár is arról álmodozni, hogy megszabadulunk a súlyfeleslegünktől, ha nem tudjuk magunkat elképzelni karcsún. Vagy ha nagy nehezen el is képzeljük valahogy, de nem érezzük jó magunkat az elképzelt formánkban, s azokban a helyzetekben, melyekben olyan külsővel mozoghatnánk.

A kilencvennapos fogyókúrám kilencvenegyedik napján meghozott döntésem fordulatot jelentett az élemben. Eldöntöttem, hogy soha többé nem fogyókúrázom, viszont nem is leszek már többet kövér asszony. Valamilyennek NEM-lenni azonban lehetetlen. Mindig csak valamilyenek lehetünk. Hát, ha kövér asszony nem leszek, akkor hát milyen? Igen, olyan, amilyen én belül valójában voltam. A lelkem mélyén élő képemen nem volt túlsúly. Csak meg sem mertem nézni, el sem mertem hinni ezt a képet igazán.

Kislány korom óta azt hittem (voltak évek, amikor joggal), hogy engem a környezetem túlsúlyosnak lát. Egészen addig meg voltam erről győződve, míg egyszer érettségi előtt bementem egy boltba, s felpróbáltam egy akkor nagyon divatos ruhát. Eszembe sem jutott megvenni, hiszen egy ilyen divatos ruhában csak a jó alakú lányok járhatnak. De felpróbálni, az más. Felvettem hát, és úgy gondoltam, azért az eladó legalább láthatja rajtam. Ő, mikor rám nézett, teljesen őszintén azt mondta, hogy nagyon jó, ez a fazon éppen az ilyen magas, karcsú lányokon áll szépen. Karcsú lány? Körülnézetem, hogy kihez beszél. De csak ketten voltunk a boltban... Mondanom sem kell, hogy megvettem azt a ruhát. És attól a perctől kezdve (legalább egy kicsit) másként gondoltam magamra.

Bár nagyon sok év eltelt a feledhetetlen ruhavásár óta, ott azon a kilencvenegyedik napon azt gondoltam, hogy igen, olyan szeretnék lenni, mit akkor. Szépen bátran, részletesen „megnéztem” magamnak azt a lányt. Igen, ez így jó lesz. Gimnazistaként – a barbiízlés szerint – talán tényleg lehettem volna vékonyabb is, de ennyi évvel idősebb asszony ennél vékonyabban már sovány. No, azért a soványság az nem cél, hiszen az sem jobb, az csak egy másik súlyprobléma, akkor meg minek. Kár, hogy nincs már meg ez a ruha. De azért találtam egyet egy doboz mélyén. Igaz, egy kicsit későbbről, de ezt is jónak ítéltem. Szépen kimostam, kivasaltam, feltettem egy vállfára, és beakasztottam a szekrénybe. Igen, ezt még egyszer felveszem egy iskolai ünnepélyre. A tanárképzőn ebben jártam vizsgázni.

Aztán kedvenc felvidító, pihentető percemmé vált az, hogy „nézegettem” magam az új formámban. Ha már fáradt voltam vagy rosszkedvű, akkor egy nyugodt helyen egy kis lazítás után elképzeltem magam a kedvenc strandomon ragyogó napsütésben. És annak ellenére, hogy benn jártunk már az őszben, megvettem életem legdrágább fürdőruháját. Csak otthon jöttem rá, hogy ez bizony még nem az én méretem, hiszen nem is olyan sokkal nagyobb, mint az előszedett régi ruha. De ott a lelki szemeim előtt már éppen jó volt. És eljött a nyár, és addigra éppen akkora lett a méretem, mint az a fürdőruha. Elmentem arra a strandra, abban a fürdőruhában…