…és most mi van…?

Meg vagyok zavarodva egy kicsit. Úgy érzem magam, mintha ejtőernyővel ledobtak volna egy tejesen ismeretlen terepen, s nem tudom vannak-e utak, s ha majd találok is egyet, az vajon hova visz.

Eddig azt hittem meg tudom tervezni az életem következő szakaszait, szeptemberre is voltak terveim. Elgondoltam, mit mikor csinálok meg, mikor hova megyek, mikorra készülök el ezzel vagy azzal a feladattal. Nos, ez egészen másként lett. Teljesen prózai dolgokkal küzdök. Olyan mozzanatok kapnak jelnőséget, amit eddig tudomásul sem vettem. Most a zuhanyozás is külön program, amit érdemes előre végiggondolni. S az hogy holnap be kell mennem a városba, a kórházba felülvizsgálatra, már napok óta foglalkoztat. Hogyan s mint is lesz majd? Azt hiszem, még egy ideig eltart, hogy fizikailag és szellemileg is összeszedjem magam. Itt a blogban is csak erről tudok írni – most úgy érzem. Meg arra is gondoltam, hogy leírom, hogy mi is történt. Talán én is jobban megérem majd. Az jutott eszembe, hogy azt a címet adom majd ezeknek az írásoknak, hogy Képtelen történetem. És ha a történtekről írok, nem is választok azokhoz a szövegekhez képet – és nem csak a szójáték miatt.