Fekete-fehérben

Mondjunk itt egymásnak szomorú dolgokat is? Vagy úgyis csak magunknak mondjuk? Vagy kikapcsolódni jön, aki jön, s inkább valami feltöltődésre vágyik? A most következő mondatok nagyon szomorúak. Azért mondom, hogy eldönthesd, hogy elolvasod-e.

Ma reggel egy tragikus levél várt az iwiw postaládámban. Azt tudtam meg belőle, hogy meghalt egy fiú. Egy régi barátnőm fia. Elütötte egy autó. A fiú szülei tizenkét éve haltak meg autóbalesetben. 88 és 96 között minden nyáron eltöltöttünk együtt néhány napot. A gyerekek együtt játszottak, formálták, formáltuk egymást. A szülők halála után ez a fiú és a bátyja számunkra ismeretlen rokonokhoz kerültek. Azóta egyszer találkoztunk velük. Megállták a helyüket. Szép fiatalemberekké nőttek. Ennek a fiúnak 22 év jutott. A bátyja meg olyan korán és annyiszor találkozott a halállal, mint kevesen. A fájdalom, a veszteség megtörhet, de meg is erősíthet. Ezt az utóbbit kívánom az itt maradt testvérnek, s enyhülést a fájdalmában.

Egy szarka hozott egy kis „színt” ebbe a hangulatomba, ahogy itt röpködött a kertben. Egy kis színt, ez a fekete-fehér madár…