Okosságok helyett
Már a vonaton ülnek a fiaim. Ilyenkor mindig szomorú vagyok, amikor elmennek, de hát ez az élet rendje. Tudom, hogy jó így nekik. Nekem is jó volt diáknak lennem egy másik városban. Jól esett az önálló élet. Valahogy akkor voltam a legszabadabb. Már felnőtt, de még nem akkora felelősséggel, mint később. Legalább is így éltem meg. Abban szeretném támogatni őket, hogy a legjobbat hozhassák ki magukból. Szülőként sem vagyunk tökéletesek, de ha mindig megtesszük a tőlünk telhetőt, a végeredmény biztosan jó lesz.
Délután meglátogatott Kati és Eszti. Örültem, hogy jöttek. De nem mondok erről többet, mert Eszti úgyis elolvassa (talán még Kati is :) ), aztán nehogy azt higgye, puncsolok. Annyit azért mégis mondok, hogy ha néha rám tör az a hangulat, hogy mit is keresek én ebben a faluban, akkor elég pl. rájuk gondolnom... Hoztak egy zsák diót. A mi diófánkon az idén még csak kétszáz szem termett. Így jól jön ez karácsony előtt. Köszönöm.
Mióta itthon vagyok, nyilvánvalóvá vált, hogy általában nem az időnk kevés, ahogy azt gondolni szoktuk, hanem az erőnk. Például mostanában időm lenne, mint most is, de mégis inkább majd legközelebb mondok okosságokat akár erről is.
