Ha idekattintasz, a holnapomra jutsz

Gyík és töltött káposzta

Lehet, hogy a gyíkokról veszek példát. (Tegnap a Deszkáspap is a gyíkokról beszélt.) Ha kisüt a nap, én is átmelegszem egy kicsit, felengedek a fagyott tehetetlenségből, még az is lehet, hogy fürge leszek. Szükségem van az éltető Napra, hogy érjek valamit. Magamba kell gyűjtenem a Fényt, hogy világítani tudjak… Annyi minden van, ami érdekel, amit szeretnék megtudni, megtenni, megformálni, átadni. Hogy minden beleférjen, tényleg nem ártana egy kis fürgeség. De az meg a vidámsággal kezdődik (nálam), a vidámság meg néha apróságokból születik, mint például abból, hogy Szonika kommentje nyomán megnéztem Tisza Kata blogját. És mit látok ott, nem mást, mint idézeteket egy kedvenc könyvemből. Mireille Guiliano: A francia nők nem híznak címűből. Alakította a pszichowellnesses mondandómat ez a könyv, és nem kis részben meg is erősítette néhány gondolatomat. Épp most volt egy műsor a MTV2-n, melyet azért kezdtem nézni, mert Sanyi is szerepelt benne (a kínai írásról mondott néhány mondatot). Ebben a műsorban egy másik megszólaló, Nagy Bandó András is elmélkedett egy csöppet arról, hogy milyen az író ember viszonya az olvasmányélményeihez. Nekem kb. olyan, mint a töltött káposztához. Épülök belőle, de nem tudnám megmondani, éppen melyik sejtem melyik falatból lett. (No, eredetileg ez sem az én gondolatom volt, de most már az, beépült, mint a töltött káposzta :).)