Könyvek

Megkaptam életem első bloglánclabdáját Szonikától: Öt olyan meghatározó könyv, melyet tavaly olvastam. Az időtartamot egy kicsit módosítva gondoltam végig: szeptembertől január végéig. (Most valahogy nem „adódott”, hogy szeptember elé gondoljak.) Nos, ezek alapján:
1. A kórházában és utána is még egy ideig csak Rejtő Jenőt tudtam olvasni. Többet is, de hát egyiket sem most először. Amiért meghatározó volt, hogy segített kibírni a szörnyű ködös, gondolattalan kásás napokat és éjszakákat. Néha csak siklott a szeme m a sorokon, de nem volt baj, bármikor be tudtam úja kapcsolódni a történetbe, ha egy kicsit oszlott a köd.
2. Később elővettem szüleim ifjúkori olvasmányinak egyikét - „a majd egyszer elolvasom, ha lesz rá időm” kupacból - Somogyvári Gyula: Virágzik a mandulafa c. regényét. Hát, inkább kultúrtörténet érdekesség volt, mint irodalmi élmény, ezért a trilógia másik két kötetéről le is mondtam.
3. Wass Albertet olvastam aztán. Nagy lemaradásaim vannak vele kapcsolatban. Bár nem az én hibámból (remélem) „sikerült” úgy leélnem életem első évtizedeit, hogy arra sem emlékszem, hogy a nevét hallottam volna. Kár. Szép lassan pótolgatom a vele kapcsolatos mulasztásaimat. Most a Nem Nyugaton kel fel a nap című kötetet említem, mely tulajdonképpen egy el nem készület regény töredékét tartalmazza. Nagyon sajnálom, hogy végülis torzó maradt ez az írása. Szívesen elolvastam volna teljes műként is.
4. Karácsonyra kaptam és döbbenetes érzelmi hatást váltott ki belőlem Coelho: Az alkimista c. regénye. Ritkán fordul velem elő, hogy ugyanazt a könyvet közvetlenül egymás után többször is elolvassam. Most ez megtörtént. De hát nem tehettem mást. Ez a könyv rólam szól.
5. Szonika könyvismertetője nyomán olvastam el Jókai Anna: Godot megjött c. könyvét. Hát igen. Ez a mű igazi irodalmi mestermunka. Bravúr. Huszonegyedik századi ember tragédiája, kicsit orwelles, kicsit madáchos, de még kalevalás is. S mindezt úgy ötvözi a címében is megjelölt irodalmi előzménytől a jelen hétköznapjainkig, hogy le a kalappal.
+2 A Szonikától kapott „feladat” arra is felhívta a figyelmemet, hogy az olvasmányaim közül mostanában nem is annyira a szépirodalmi művek a mérföldkövek. Ezért még két könyvet ideírok „szorgalomból”.
Pszichológiából: Connirae és Tamara Andreas: Mély, belső átalakulás c. könyve a gyakorlati pszichológia olyan „találmányáról” szól, melyet szédületesen jónak és reményt keltőnek érezek. Lehet, hogy még egyszer írok erről.
A lelki irodalom köréből egy jó ideje Szent Ignác és „csapata” a meghatározó az életemben. Most éppen Jálics Ferenc: Szemlélődő lelkigyakorlat c. könyvével igyekszem tájékozódni a nem anyagi világban.