Hátlap

Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz, és ilyen személyes. Egy fotós ismerősöm elvállata, hogy csinál egy képet a könyvem hátlapjára. Kell egyetlen egy pillanat, mely meg is marad addig, amíg bezárja a blende örökre. Megörökíti. Egy pillanatot, ami azt mondja el, amit a mellette lévő szövegben a szavak. Ez így hangzik:

Egyszer valaki azt mondta: „Az leszel, amit el tudtál képzelni magadról.” Akkor még volt úgy negyven kiló túlsúlyom, s azt hittem, az minden bajom forrása. De ennek ellenére elképzeltem, amit szerettem volna…Azóta már tudom, hogy a kövérség csak szikla volt az utamban. Nincs már túlsúlyom, eltakarítottam. De már azt is tudom, hogy nem attól lett napfényesebb az életem, mert nincs már ott az „útelzáró” (test)tömeg, hanem attól, hogy mehetek és megyek az utamon. Hogyan csináltam? Erről szól a könyvem.

Hogy ez a kép most egy olyan pillanat lenne, ami mindezt elmondja? Nem tudom. De hogy ezt a képet már elküldtem a tördelőnek, és ez lesz a könyv hátoldalán, az biztos. Igyekszem megszokni, megszeretni. Dorozs különben is azt írta, hogy még nem találkozott olyannal, akinek tetszettek volna a saját képei. Mindenestre legalább mosolygósabb, mint a múltkori. :)