Osztjuk az észt

Van egy vicc:
- Mi az abszolút finnugor?
- ???
- Amikor a vogulok „osztyák”az észt.

Ez most onnan jutott eszembe, hogy van egy érdekes embertípus. Még nem fejtettem meg a titkát, de napok óta töröm rajta a fejem. Az az alapállása, hogy végre valahára felismerte, hogy segíteni kéne, sőt lehetne is a baján. Talán az is felrémlik benne, hogy esetleg ő is tehetne valamit. Veszi a bátorságot, és olyan helyekre sedereg, ahol felszedhetne valamit a témában. Talán még egy kérdést is feltesz. Már majdnem meghallgatja a választ is, … ám, mégsem! Mikor nyitod a szádat, hogy a legjobb tudásod szerint elmondj neki valamit, akkor ő belevág, és elkezdi neked osztani az észt. Neked. Annak az embernek, akitől valójában ő szeretne tanácsot kapni. Olyanokról mesél, amit te átéltél, ő meg csak szeretne átélni, viszont olvasott róla valamit valami képesújságban, vagy mesélt neki hasonlóról a szomszéd…. És most elmondja neked! A tutit! Mintha legalább is te szerettél volna tőle megtudni valamit… Nos, hát miért kell nekem ilyen helyzeteket elviselnem? Eddig nem volt erre jobb ötletem, mint hogy gyakoroltam az embertársaim iránti türelmet. Mert sokszor hallottam, hogy a türelem rózsát terem. S a rózsa szép virág…