Hány decibellel?

Egész másról akartam írni, de az éppen most történ közjáték elgondolkoztat. Jött egy biztosítási ügynök, egy olyan biztosítótól, ahol valaha volt valami biztosításunk. Nem szeretek embereket megalázó helyzetbe hozni, semmilyen körülmények között, ezért nem a kapuban küldtem el, hanem beengedtem. De azt hiszem, ez többet nem fog előfordulni velem. Megalázni ezután sem fogom, de ott a kapuban mondom majd meg jó határozottan, hogy NEM akarok semmilyen biztosítást kötni. Én megéretem, hogy nem tehet róla, hogy így kell dolgoznia ahhoz, hogy keressen is. De ha egyszer valamire azt mondom, hogy nem kérem, akkor azt nem kérem. És az is zavar, hogy azt is felhozta bennem ez az eset, hogy mert ilyen a világ nekem is „nyomulnom” kell, ha vevőket akarok találni a könyvemre, mert az emberek ahhoz vannak szokva, hogy mindent a „fülükbe ordítanak”, s ha ezt nem teszi valaki, akkor annak a hangját legtöbben meg sem hallják ebben az őrült kereskedelmi zajban. Vagy mégsem…?