Palacsinta karikásostorral

Na, megsütöttem a palacsintát. Volt kakaós, kakaós-lekváros, lekváros, fahéjas, fahéjas-lekváros – igény szerint. Ferencem oroszlánrészt vállalt a hatodikosaim szórakoztatásában. Kis előadást rittyentett a régiek harci eszközeiről, mint bot, fokos, ostor és természetesen az íj. (Most ló nélkül.) De a kiselőadás után jött a lényeg, ki is próbálhatták a fenti eszközöket. Nagy lelkesedéssel tanulták ezek használatát, s egyesek elég ügyesnek bizonyultak. S ha nem teszem egyértelművé, hogy vége a gyereknapnak talán néhányan még most is itt vannak. De máskorra is kell hagyni az örömből. A legnagyobb dicséretnek azt foghatom fel, hogy Krisztián közölte, hogy „Gyöngyi néni, jó itt magánál”. Ez azért nagy szó, mert Krisztiánnak nem szoktak tetszeni a lehetőségek.

(Láttatok már ilyent? Egybeírom azt, hogy kiselőadás, és két szóban jelenik meg a fenti szövegben. )