Buszos para
Teljesen megdöbbenve tapasztaltam, hogy régi sérelmek , melyekre már szinte soha nem gondolok - és ha néha eszembe is jutnak közömbösek számomra - mélyen azért mégis milyen fájón élnek bennem. Egy félreértés vagy egy „hétköznapi” kellemetlenkedés döbbenetes erejű ütésként hat rám, ha abból az irányból érkezik, ahonnan régebben durva, váratlan, alaptalan és mélységesen igazságtalan bántások értek. Be kell látnom, hogy vannak emberek, akikre úgy reagálok, mit a gyerek, akit ütni szoktak: ha csak a gallárját akarom megigazítani, már riadt védekezéssel kapja a karját a fejéhez . A tudatos eszemmel már rég megbocsátottam, az érzelmi szálakat elvágtam, akkor mi az még mindig, ami miatt egy szóval képesek „azok” kiborítani? Pedig nincs már rájuk több erőm, több könnyem. Valamit még nyilván rendbe kell tennem valahol nagyon mélyen bennem.
