Beszólás, megszólás - kár
Egy blogba kommenteltem tegnap, aztán csúnyán beszóltak nekem. Először valós névvel volt valakinek nyelvhelyességi problémája ellenem, majd egy nyilvánvalóan nem létező névvel a helyesírásomra tettek megjegyzést. Az igaz, hogy sokszor elgépelem a dolgokat, mert gyorsan írok, meg nem is látom jól a képernyőn a betűket (aztán nem is töltök túl sok időt egy-egy kommenttel) , de a helyesírási szabályokkal azért nincsenek gondjaim. És a nyelvhasználattal sem. Meg ha lennének is, jobb lesz attól a világ, hogy leszólogatjuk egymás hiányosságit? Tehát nyilvánvalóan csak rosszakarat vezérelte a beszólót, ráadásul nem is talált a gyengébe, de mégis rosszul esett. Egyértelmű, hogy a megszóláshoz, beszóláshoz nem ok kell, hanem szándék. Teljesen nyilvánvaló, hogy a beszólások vezérmotívuma az irigység, az pedig kisebbségi érzésből, a saját helyzete feletti elkeseredettségből táplálkozik leginkább. Tehát, aki beszól, annak biztos, hogy van baja. És az érzés, amit iránta érezni, a legreálisabb lenne, az a szánalom. Törekszem is erre, de azért az első körben mindig rosszul érint a rosszindulat, Igaz, kár az időért és az energiáért ezzel kapcsolatban.
