Ezt akart íródni

Dátum szerint még nincs egy éve. Úgy még van két nap. De szeptembernek ez a szombatja volt. Egy évvel ezelőtt épp ezekben a percekben döntöttem el, jöjjön a mentő. Éppen a vérhányás sokkját éltem. Tudtam, hogy nincs tovább. és jött a mentő és az az éjszaka. Éjfél után fél órával kezdődött a műtét. Napokkal korábban perforált vakbél, kiterjedt hashártya-gyulladás, két liter genny a hasüregben. Egy érsebész professzor a műtőben, és egy rezidens sebész. És még valami: hatalmas Kegyelem. Még maradnom kellett. Nem ezt akartam írni, mert ez a Képtelen történet. De ez jött. Hetekig egyáltalán nem mertem ezekre az órákra, de még az előző napokra sem gondolni. Most meg talán meg már nem is kell ezekre gondolnom. Napközben nem gondoltam ám erre, hiszen még van két nap a tényleges évfordulóig. De ahogy a növénykéimet öntöztem az előbb, csak ez járt az eszembe. Meg az, hogy pár nap múlva, az volt a legfőbb vágyam, hogy újra ott sétálhassak a kertben. Ezt megadatott. Holnap lesz a könyves szeánszom a nevkós rendezvényen. Délután háromkor. Lesz vagy ötven fok. Kíváncsi vagyok, hányan jönnek. Mondanivalóm az van bőven. Kicsit több, mint ami a húsz percbe belefér. Tavaly szeptember 9-én ez volt a nap képe a Nat. Geon. Évszakváltó ciklon a címe. (Tavaly szeptember első vasárnapja szeptember 9-re virradt.)