Hétvégi reflexiók

1.

Ó, nem én hívtam ezt az időt! Az ősz attól ősz, hogy eljön a naptárban az ideje. De attól még lehetne jó idő is. Ám nincs. Tegnap egész végig esőben jöttünk haza. Pedig szerettem volna gyönyörködni a ragyogó őszi napsütésben. De hát így jártam. Akkora vihar volt itt péntek éjjel – nem voltam itthon, csak mesélték – hogy a templomról leszedett egy csomó cserepet. A mi házunkról csak egyet, hál’ Istennek. Viszont a kerti asztalt ripityára törte.

2.

Érdekes úgy ülni egy társaságban, hogy egyedül te nem iszol. Én ezt már húsz éve gyakorlom, mert Ferenc születése óta alkoholallergiám van. Nem okoz semmi nehézséget, ám valóban érdekes. És most ehhez már azt is hozzáteszem, hogy nem is eszegetek folyamatosan beszélgetés közben. Csak evésidőben eszem. És már ezt sem érzem nehéznek, viszont ez is érdekes. Háziasszonyként fel sem tűnt, hogy micsoda mennyiségeket, hány félét készítek egy-egy alkalomra, ha társaságot várunk. Aztán most már, hogy csak a beszéd miatt mozgatom a szám az evésidők között, ezt is úgy tudom nézni, mint az iszogatást. Senkit nem zavar, hogy ilyen vagyok. Persze engem sem, hogy más meg másmilyen. Így minden rendben.