Aranyhal ajándéka

A dolog még januárban kezdődött ezzel:
http://blogol.hu/comment.php?log=1352091

És hogy eljött-e az én időm? Még nem tudom. Sokszor utólag derülnek ki a dolgok. Megteszem, ami tőlem telik. A többi nem az én hatásköröm. Éppen ezt tanítottam az osztályomnak is. Mert az ünnepi műsorban az egyik kislány belesült a versbe, aztán nagyon sírt. Már előtte azt mondogatta magának, hogy úgysem fog sikerülni. Hiába biztatgattam. (Hatalmas vállalás volt tőle, meg is lepődtem, hogy ezt szeretné, de éppen ezért, de segítettem, ahogy tudtam, hogy sikerélménye legyen. Tudta is, csak elszállt az összes önbizalma, megrémült. Hogy mitől is? Nos, ez a jó kérdés, hogy mitől is rémülünk meg. Azt mondtam a gyerekeknek, hogy sajnálkozás helyett tanuljunk az esetből, legyen a kislány fájdalmának az az értelme, hogy megjegyezzük mindannyian, hogy az „úgysem fog sikerülni” helyett, azt mondogassuk a nehéz helyzetekben, hogy „megteszem, amit tőlem telik”. Azt is elmondtam nekik, hogy a fájdalmas helyzeteknek is van mindig tanítása, csak figyelnünk kell rá. Szóval ilyesmiket beszéltem. Remélem, hegek nélkül gyógyul be a kislány sebe. (Egyébként senki nem ezt a mozzanatot említette a műsor kapcsán. A gyerekek és a kollégák is jókat mondtak.)

Köszönöm, Aranyhal! A képet is, meg azt is, hogy mindez eszembe juthatott róla! :)