Emberológus
Ma területei anyanyelvi versenyen voltunk a gyerekekkel. Ott is láttam egy-két kolléganőt, akinek sokat tudnék segíteni. (Nem elsősorban nyelvtani tesztek javításában. :) )Igazság szerint én nagyon nem szeretem a versenyeket. Persze kell a megmérettetés meg az összehasonlítás, de valahogy nem az én műfajom ez. Ráadásul teljesen átfagytam. Most is félig megfagyva ülök itt a gép előtt. Gyűjtögetem az erőm, mert össze kell szednem a holmimat. Pénteken, azaz holnapután megyek Pestre, NLP-s hétvége van. Erre az időszakra ígértem magamnak azt is, hogy megszerkesztem a Pszichowellness Hírlevél első számát. Talán érdemes lenne hozzáfognom. Addig is szívmelengető emléknek teszem ide ezt a képet, melyen Ildikó társaságában ülök Basa táti csárdájában, Gyergyóban. Ildikó az egyik „emberológus” (by Alíz) orvos azok közül, akikkel az utam során találkoztam. Sőt, ő az elsőszámú. Mivel nekik köszönhető az egész gyergyói dolog, mert Alíz vele készített interjúja volt az, ami annyira megtetszett nekem, hogy tollat, azaz billentyűzetet ragadva írtam Alíznak, s ő meg válaszolt…