Fáradtságevés

Nos, az elmúlt napjaimat az ezerfelé figyelésből fakadó fáradtság jellemezte leginkább. Ennek kapcsán módom nyílt egy kis (nem túl hasznos) nosztalgiázásra. Évekig éltem ilyen „hol áll a fejem” zűrzavarban, amiben némi „rendet” és „erőt” az evések hoztak. No meg mellékhatásként több tízkilónyi súlyfelesleget. Most örülök csak igazán, hogy úgy döntöttem, hogy szükségem van az után is a kötött evésidőkre, hogy már nem akarok tovább fogyni. Ezekben a napokban egyedül ez mentett meg attól, hogy a jól ismert régi csapdába belesétáljak, és pihenés, erőgyűjtés címén naponta akár többször is túlegyem magam. Nem tudom, mennyire általános dolog ez, de azokban az élethelyzeteimben, amikor az energiatartalékaimat élem fel, nagyon gyakran farkasétvágy tör rám. Ez eléggé durva dolog, mert még én is a több éves tapasztalatommal, csak igen komoly erőfeszítés árán tudom kontrollálni az ilyen helyzetet. És ha nem tartanám magam a megszokott evésidőimhez, nem is biztos, hogy sikerülne. Olyan az életem, hogy igen ritkán fordul elő, hogy a fizikai terheléstől merülnék ki, így nyilván a kalóriaveszteségem sem annyi, mintha mínusz harminc fokban vágnám a fát az erdőn, sokkal inkább abból adódik a fáradtságom, hogy nagyon sokféle feladatot kell összeegyeztetnem, és a lehető legrövidebb idő alatt elvégeznem, miközben igen elértő egyéniségű, igényű embereket igyekszem összehangolni. Ha belegondolok, a szüntelen nyüzsgés az, ami leginkább fáraszt. Amikor az egyik típusú pörgés gyakorlatilag lélegzetvételnyi pihenés és átmenet nélkül vált át a másik típusúba. No, ez van már egy ideje, de legalább van miből tanulnom.