…és ez így jó…
Tegnap nagy örömmel fedeztem fel magamban, hogy hosszú idő óta megint tudtam lazítani egy kicsit, aludni ebéd után, és nem úgy ébredtem, hogy ugrottam volna, hogy még mit kell elintéznem, vagy valamin agyalnom kell. Persze az ünnepek alatt sem dolgoztam, de igazán ellazulni sem tudtam. Ahhoz kellett az a tény, hogy tudjam, Misi szerencsésen megérkezett. A mai nappal aztán elindult a hétköznapi új év is. Ferenc is ma reggel utazott vissza, s az iskolában is ma volt az első nap. Úgy éreztem, elég energikus és kipihent vagyok. Kedvem is van a munkához. Most már csak arra kell rávennem magam, hogy megfelelő lelkesedéssel folytassam az évvégén megmaradt adminisztrációimat is. Egy elektronikus kiadványt is tervezet a holnaphoz, már dolgoztam rajta, de még van mit tenni körülötte. Alíz is írt megint hosszú levelet, s ezzel helyreállt a világ rendje. :) Még az is jó volt, ahogy hazagyalogoltam az iskolából, pedig kutya hideg van. Többször gondolok rá, hogy azóta élem meg igazán az évszakokat, mióta itt élünk a faluban. A városban nem maradt meg a hó most sem, de itt van belőle egy kevés. És ez így jó. Jó az, ha az embernek télen téli hangulata van. Talán hihetetlen, de most érezem úgy, hogy valóban meggyógyultam. Persze, már egy éve nincs semmi bajom, és épp egy évet dolgoztam is már „azóta”, de valahogy mélyen, minden akaratom és józanész ellenére élt még bennem a betegségtudat. Valami megmagyarázhatatlan önkímélet. Pl. a műtét óta tegnap mertem először hasizom-gyakorlatot csinálni. Mondjuk, már éppen ideje volt. Igazból sem megindokolni, sem megmagyarázni, megfogalmazni meg pláne nem tudom, de valahogy valami újnak, jónak a kezdetét érezem a lelkem mélyén.
