Függőségeim

Azt hiszem, nincs ez egészen jól így. Egy kicsit lazábban kellene. Talán mindent. De játszanom biztosan többet kéne. Most, hogy elért Oximoron kérdése, már egy csomót töprengtem rajta, s rájöttem, hogy vagy kőkeményen komolyan veszem, és írok róla egy értekezést, vagy elhülyéskedem az egészet, viszont az meg nem én vagyok. Bár a kérdés maga kőkemény. Soroljak fel öt függőségemet. Annak ellenére, hogy évek óta szeretném megfejteni magát a szót (a legkomolyabban), nem is tudom nagy hirtelen, hogy mit is gondoljak függőségnek. Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy élek-e illegális drogokkal, vágyom-e tudatmódosító, hangulatmódosító hatásukra határozottan az a válaszom, hogy nem, sőt még a gondolatától is iszonyodom, és még csak nem is erkölcsi alapon. Az alkohollal az a helyzet, hogy több mint húsz éve nem ittam egy kortyot sem, de ezt sem elvből. Alkoholallergiám van. Azelőtt szerettem a bort, más szeszt nem nagyon. Viszont utáltam mindig is a szesz hatását. A legkisebbet is. Ebből az előző két megjegyzéséből arra következtetek, hogy józanságfüggő vagyok. (No, már van egy!) De mondhatnák azt is, hogy emberiméltóság-függő. (Noná, mert akkor már van kettő). A következő jelölt a dohányzás. Sok évig dohányoztam. És mindig is azt mondom, hogy én nem szoktam le a dohányzásról, csak tizennégy éve nem gyújtottam rá. És nem is hiányzik. (Bár néha eszembe jut, de nem komolyan.) Azt hiszem, én mindig is a társaság kedvéért dohányoztam. Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem kell ahhoz dohányozni, hogy az embernek társasága legyen. Egyébként nincs bajom a dohányzással. Sokkal károsabb dolgok mellett elmegyünk szó nélkül. A dohányfüst illatát még szeretem is. És most itt jön egy gyanúsított: lehet, hogy emberi kapcsolatok nélkül nem bírnám könnyen. Azaz sokat, talán ésszerűtlenül sokat is megteszek az emberi kapcsolatokért. (Akkor ez már függőség, nem? És akkor már három! ) A következő, ami itt szokott sorakozni, az az édesség. Azt nem mondanám, hogy élek-halok az édességért, bár szeretem. De éveken keresztül a legmélyebben evésfüggő voltam. (Nem csak édesség, és elsősorban nem az. Inkább a „kemény” ételek. Nehéz húsok, szalonna, vöröshagymával, erős paprika minden mennyiségben, tészta, igen, de inkább sóskalács, fokhagymás lángos. És mivel egy igazi függőség – állítólag - megmarad, csak jegelni lehet, akkor ez tényleg van nekem. Evésfüggőség. Komolyan oda is kell figyelnem rá, hogy kordában tudjam tartani. Úgy gondolom, ha feladnám az evésidőtartó módszeremet, már rég visszahíztam volna azt a leadott negyven kilót. Igen, igen, Gyöngyi vagyok és evésfüggő! (És akkor most: négy.) Itt szokott sorakozni a sorban az internet. Hát nem tudom. Az biztos, hogy nagyon könnyen elcseszem az időt a gép előtt. Leginkább itt fordul elő velem ilyesmi. De itt is leginkább az emberi kapcsolatok érdekelnek. Azt nézem meg legelőször, hogy jött-e levelem, kommentelt-e valaki. Régen mindenütt szólt a rádió. Igen, még a vécén is. Teljesen napra kész voltam minden bel-s külpolitikai eseményből. No, ennek vége. Még régebben érdekeltek a hírek az interneten. Most már elég annyi, amennyi elér úgy, hogy nem teszek érte semmi erőfeszítést. De a kényelem, az igen, az jó. Meg a nyugalom, hogy itt a gép előtt nem szól be senki. Vagy ha igen, ki tudom kapcsolni. No, jó, akkor legyen! Legyen ez az ötödik. Akkor mondjuk, gépfüggőség. Na, most megcsináltam! Kész a lecke! Hah! Mert ez is lehet egy függőség, hogy a feladatokat meg kell oldani. Dolgozni kell, alkotni, létrehozni. Kitalálni, megszervezni, megvalósítani. Építeni. Elmondani, megmutatni. Nem tudom, hogy ez mi, hogy ez függőség-e, viszont ez lelkesít. Ja, és kávézom. Nem függőségből, csak mert szeretem. És teázom is, mert üres zöldteával megy az agyam – ezt szoktam mondani. (Bár, megy ám nélküle is, ha olyan kedve van. De a tea jó. Szeretem. ) És ezen felül minden jót és szépet nagyon szeretek! Nagyon szeretem élvezni az élet minden élvezhető dolgát. De ha nincs, hát nincs, nem függök tőlük. Az élvezet az élvezet, a függőség az függőség. Élvezetfüggőség nincs. Az fából vaskarika.