Körbezsarolás projekt

Tele van a hócipőm minden megsértődővel. A sértődés, a hiszti semmi másról nem szól a szemben, mint hogy ki akarják tőlem zsarolni, hogy vigyem már kicsit a keresztjüket. Vigye csak mindenik a magét! Van nekem elég. Mert ha arról van szó, hogy valaki nem bírja tovább, persze, hogy segítek. De általában nem ilyenkor szoktak hisztizni, megsértődni az emberek. Hanem akkor, mikor azt szeretné, hogy egy kicsit könnyebben lehessen. Mikor megpihenne egy kicsit, mert ő megérdemli. Hogy aztán azt a terhet, ami most őt zavarja, a másiknak kell vinni, az számára nem kérdés, érdekli is a máik, mikor ő vágyik megkönnyebbülésre? Tudom, általában olyanok sértődgetnek, akikkel szintén hisztiztek mások, és nekik is előadták a megsértődés zsarolási projektjét. És aztán ő meg továbbadja. És a körbetartozás mintájára létrejön a körbezsarolás – hisztivel. No, nálam ez nem jön be! Kinőttem már a nagycsoportból. Gyerekkori reflex ez, hogy ha ordítunk, csapkodjuk a seggünket a földhöz, akkor majd anyuka, a nagyi, az óvó néni megoldja. Igen, az évek múlásával kinövünk az oviból. Nem lehet egyszerre mindent akarni! A felnőtt kor jogai, lehetőségei és a gyerekkor felelőtlensége egyszerre nem élvezhető. Ennél már csak az durvább ebben a műfajban, amikor ezt az tarkítja, az váltja ki, hogy most ki kivel is barátkozik, ki kivel állt szóba, most ki kivel is az igaz barát-barátnő? No, ez aztán olyan szint, amit már a hetedikeseimnél sem viselek el. Ezt már tizenhárom éveseknél is dedós problémának érzem. Uff!