Heves héves
Pénteken úgy kihajtottam magam Baján, hogy tegnap csak hevertem egész nap. Ma is csak lézengek. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy vannak korlátaim. Már szerdán is elfáradtam rendesen. Azt gondolom, hogy az ember ötvenéves korában ereje teljében van. S ha meg ez nincs így, akkor valamit jobban kellene csinálnia. Gondolok itt például a többet ésszel, mint erővel bölcsességre. Tehát valamit jobban kéne szerveznem. Törekedni fogok rá.
(A március 15-ről direkt nem írok. Mert ha belefognék, olyant mondanék, hogy magam is megbánnám.)
Most jut eszembe, hogy még el sem meséltem a szerdai HÉV-es sztorimat. A tévézés után kimentem Budakalászra. Két évvel ezelőtt elég gyakran mentem. Akkoriban úgy volt, hogy felszálláskor lyukaszottam egy jegyet, aztán Bákásmegyer után felszállt a kalauz, és vettem nála jegyet tovább. Most még bent a városban jön egy egyenruhás, „Jegyeket, bérleteket!” felkiáltással. Hát persze, hogy azt gondoltam róla, hogy ellenőr. Odaadtam a jegyem, és ennyi. Aztán Békásmegyer után újra látom a fazont, s már mondja is, hogy hány ezerre büntethetne meg, mert az előbb is itt ültem, és nem kéretem tőle jegyet a Békásmegyer utáni szakaszra. Mondom neki, hogy én nem tudtam, hogy ő a kalauz, azt hittem, hogy ellenőr. Ezt nem fogata fel, csak folytatta a leszúrásomat. Mi lett volna, ha a hosszadalmas leszúró tirádára fordított energia töredékéért megkérdezte volna, akkor, amikor először jött, hogy meddig megyek, mert ő a kalauz. Honnan a bánatomból kellett volna tudnom, hogy új szokások kerültek érvénybe a HÉV-en.
