Itt a blogon
Már az idejét sem tudom, hogy mikor volt idõm ide írni. (Még jó, hogy meg lehet nézni a dátumot.) Hát az olvasásra még kevésbé futotta. Aztán amikor néha rohanvást olvasva elkaptam egyes foszlányokat, libabõrös lett a szívem. Láttam nagyon nagy dolgok formálódnak azokkal a sorsokkal, melyek a blogos nevek mögött rejlenek. Mintha valami nagy láthatatlan kanál keverné itt a földi létét. Néha megkísértett, hogy írjak egy-egy mondatot egyeseknek. Ám nem tettem. Nem lehet csak úgy kutyafuttában hozzászólni ilyen emberi sorsfordulókhoz. Most is csak úgy általánosságban írom, hogy minden nehéz pillanatot átélt kedves blogismerõsömnek kívánom, hogy az elmúlt nehéz pillantok hozzák meg számára azt a tapasztalatot, mely hozzásegíti, hogy megtalálja az igazi boldogságát.
Velem az volt az elmúlt hetekben, hogy olyan eszméletlenül sûrû volt a tanév vége, hogy igazi hõsnek érezem magam, hogy mindent sikerült az érintettek megelégedésére végigcsinálnom. Nos, hát igen. Voltak pillantok, melyeknek emberi számítás szerint esélyük nem volt, a sikerre, ám még jó, hogy vannak „magasabb fórumok” is az emberi számításnál. :) Most elvileg kész vagyok az iskolai feladataimmal, s augusztus 20 után megyek legközelebb a Pozsony utca 1. tájékára. Persze, ha lesz valami és kellek, akkor megyek, ahogy eddig mindig is tettem. Ez volt ebben az iskolába a 18. tanévem, s ilyen formában az Arany János Általános Iskolában az utolsó. Szeptembertõl ugyanis Pécsi Kistérségi Általános Iskola néven mûködünk tovább mint a szalántai iskolaközpont egerági tagiskolája. Elég érdekes lesz. Majd meglátjuk. Ha optimista akarok lenni, márpedig az akarok lenni, akkor azt mondom, hogy akár még javulhat is a helyzet. No, majd egy év múlva megmondom. Az biztos, hogy mostantól a következõ hetekben minden figyelmemet a gyergyói tábornak szentelem.
