Jó így

Tegnap volt az általános iskolás osztálytalálkozóm. Örültem neki. Visszavitt a gyerekkoromba. Olyan emberekkel is találkoztam, akiket utoljára gyerekként láttam. Érdekes így körbenézni az élet fennsíkjáról. Persze egyik téma volt, hogy ötvenévesek vagyunk (leszünk hamarosan :) ). Nekem egyre jobban tetszik ez a helyzet. Soha nem zavart a korom, most meg kifejezetten kezdem élvezni. Mert azt hiszem, nem az ötvennel van itt a baj. Hanem azzal, hogy a bajainkat a legegyszerûbb az életkorunkra fogni. Pedig sokkal hasznosabb, ha megkeressük a valódi okát. Én ezt csak azért mondom, mert én ötvenévesen sokkal jobban érzem magam, mint tíz éve. Sokkal kevesebb a bajom, sokkal több bókot kapok (mi más mérce lehetne :) ). És mivel a fájdalomráncaim nem olyan mélyek, ez jót tesz az arcformámnak is. Igen, negyven év alatt kevesebb az átélt fájdalom, mint ötven év alatt. A kérdés csak az, hogy érdemes-e ezeket õrizgetni, dédelgetni, idõrõl idõre felidézgetni. Én azt tapasztaltam, hogy sokkal jobb nekem, ha hagyom, hogy menjenek a fájdalmaim a maguk útján. Felesleges újra ás újra lejátszani azokat a filmeket, melyeket egyszer is sok volt megélni. Lehet erre azt mondani, hogy rózsaszín szemüveg, csak kérdés, hogy hasznos-e.