Ma reggelre
Ma reggelre ilyen szépen kinyílt a nõszirom. Lehet, hogy már tegnap este is ilyen szép volt, de valamiért nem mentem ki.Még mindig túl sokat vagyok a virtuális világban és a fejemben. De azért már javulok. :) Ma reggel ezen kívül még az az öröm is ért, hogy arra ébredtem, hogy van ötletem, az osztályommal írandó kis színdarabunkhoz. Már attól tartottam, hogy kútba esik a terv, hogy csinálunk valami búcsúprodukciót. Az utóbbi idõben vagy mással kellett foglalkoznom, vagy már olyan fáradt volt az agyam, hogy egy szikra ötletem nem volt. De reggel öttõl hétig (közben zuhannyal) annyira sikerült kitalálnom, hogy most már úgy érzem, hogy innen már meg lehet csinálni. Holnap lesz osztályfõnöki óránk, akkor összerakjuk. Mondtam én tegnap, hogy nekem a reggelim a termékenyek. Azért is kelek ötkor reggelente, de néha két óránál több idõre lenne szükségem. Holnap megyünk vásárolni a következõ hétvégére. (Esküvõ és konfirmálás - persze nem ugyanannál a családnál, de legalább az egyik szombaton lesz, a másik vasárnap. Az is kezd körvonalazódni, hogy Eszékre és környékére megyünk az osztályommal két napra. Volt egy olyan terv, hogy lenne egy erélyi testvériskolánk, s mennénk oda egy hétre is akár, de ehhez rövid volt az idõ.
Egyébként meg ma van áldozócsütörtök. A húsvét utáni negyvenedik nap, a mennybenetel napja. Franciaországban ez munkaszüntei nap. Nekünk (vagyis nekem) meg már eszünkbe sem jut. Kár.