Tanár-diák

Ma a sportnapon a hagyományoknak megfelelõen lejátszották a tanár-diák kosármeccset. (Én nem játszottam. Még az hiányzott volna a mai naphoz! :) )És a hagyománynak megfelelõen a tanárok nyertek. Bár most azért nagyon kétesélyes volt a dolog. Az én osztályomban sok jó sportoló gyerek van. De a kollégák összeszedték magukat, és megvédték a mundér becsületét. Hát ez így jó is lett volna. És így lenne az igazi. Mert igazi nevelõereje annak van, ha együtt lélegzünk a gyerekekkel. És tényleg ez a legfontosabb. A baj csak az, hogy ezen kívül még ezer és egy - nagyon sokszor értelmetlen teendõ van ezen a pályán, fõként egy ilyen kis iskolában, ahol a tanárok látják el pl. az iskolatitkár munkakörét is, mert ilyen álláshely egy ekkora iskolában nincs, úgy ahogy nincs mûvelõdésszervezõ tanár sem (Lám, még a neve sem jut eszembe a munkakörnek.) Szóval egy ilyen körülmények között még sokkal inkább fontos lenne, hogy mindenki meglássa az elvégzendõ feladatokat, és ahol rés látszik, ott legyünk egymás segítségére. Hát ez ma nem nagyon sikerült. De végül is megoldódott. Este megcsináltuk. Ha valami pozitívumot akarok keresni a helyzetben, mondjuk, visszanosztalgiázhattam az igazgatóhelyettes-koromat, amikor nem egyszer elõfordult, hogy késõ estig dolgoztunk az igazgatóval az iskolában. Már nem ez a beosztásom..., és igazából nem is akarok ilyesmit...,....,....,...., Szóval holnap elballagnak a nyolcadikosaim. Most, amikor végre ilyenek lettek, amikor már lehet rájuk számítani, amikor rájuk lehetett számítani...