+1

No, jó legyen itt ez is. Utóvégre ez az én blogom. Vannak ilyen fényképek is, hogy legyen min nosztalgiázni majd 25 év múlva. Azért is állunk a családfa elõtt a 25 évvel ezelõtti kép alatt, hogy meglegyen a folytonosság.

Sok-sok bölcsesség, bölcsködés járt a fejemben az elmúlt napokban. Talán le is kellene írni. Sokat gondolkozom az örömrõl mostanában. Talán Arany János-napon beszéltem errõl elõször nyilvánosan. (Ilyenkor minden megnyitón mondok pár elraktározható gondolatot az iskola színe elõtt - az idén ez 19. alkalommal történt) És a legnagyobb meglepetésemre, van rá példa, hogy gyerekek emlékeznek az itt elmondott szavaimra. Szóval az idén az örömrõl beszéltem. Arról, hogy sokan nagy tévedésben élnek, és azt hiszik, hogy az öröm, olyan mint egy torta, hogy van belõle valamennyi a világban, aztán, ha valakinek több jut, akkor a másiknak kevesebb marad, meg hogy úgy lehet hozzájutni, hogy elvesszük a máiktól. Szóval ez óriási tévedés! Mert az öröm olyan, mint a fény. Ha valakinek van egy kicsi, az a másiknak is világíthat - persze, ha hagyjuk. Mert ha bezárkózunk a saját sötétkamránkba, akkor csak az a kis gyertyánk világít, ha világít, aztán kirohangálunk, hogy lecsapdossuk a másikat, és elvegyük a lámpáját. No, ezt azét nem így mondtam el a gyerekeknek. De a lényeg ez volt benne. Hogy minden egyes örömmel a világban - melyben mindannyian élünk - több lesz kicsit a jó, és minden egyes rossz az én világomat csúfítja. Ha valkinek eloltom az öröme fényét, az én világomban is sötétebb elsz. Kicsit szalonképtelenebb párhuzammal, ha mások bosszantására belepisilnék az uszoda vizébe, én is pisis vízben úszkálénék azután. No, jó. Abba is hagyom. :)