Kisbéka

Talán mondtam már, hogy ezt a fényképezõgépet terápiás célzattal vettem. Azelõtt mindig kerestem valami szép képet a mondanivalómhoz. Valószínû, akkor jobb volt ránézni a blogomra. Most meg én fényképezek minden nap, s nem mindig jók a képek. Sõt egyáltalán nem haladják meg az emlékkép minõséget. De ez nem is baj, mert a célom azért elérem. Az a terápia, hogy tudatosan igyekszem kifelé is figyelni és találni egy-egy olyan képet minden nap, ami mesél a hétköznapjaimról. Azért, fényképezek hogy meg is lássam ezeket a dolgokat, ne csak nézzem. Mert azt vettem észre, hogy úgy rohannak el mellettem a napok, hogy nem is jut el a tudatomig, hogy mi is történt velem az nap. Olyanokat, keresek, hogy mi az a pillanatnyi öröm, ami szebbé tetszi a napot. Ma már majdnem kép nélkül maradtam. Mert nem volt sok érdekes. Felraktunk néhány szúnyoghálót, fõztem ebédet, voltam a Fiziocentrumban. No, ezek mind jó dolgok, de fénykép egyikrõl sem készült. Most amikor hazaértem, akkor jutott eszembe, hogy mi is lesz ma a bolgban. És ekkor sietett a segítségemre ez a pici béka. A fal mellett ugrált a szénává száradt, lekaszált fûszálak között. Annyira pici volt és olyan terepszínû, hogy elõször azt hittem, szöcske. De a kép egyértelmûen bizonyítja béka mivoltát. :)