Ebben a napban

az volt a jó, hogy hazajöttünk innen. Az az a híres négyszázágyas, ahol az én három évvel ezelõtti élménytúrám is kezdõdött. De ma Anyával voltunk itt. Arra virradunk, hogy 230 a vérnyomása. A háziorvos keményen küzdött, hogy levigye, de nem sok sikerrel járt. Mentõvel bementünk ide a kórházba. Itt is órákig semmi eredmény. Addig hordágyon feküd szegény anyám. Aztán bekerül egy megfigyelõszobába. Itt volt rendes ágya. Ment tovább az infúzió. Elszaladtunk anyósomhoz kispárnáért, takarónak használható paplanhuzatért. Közben anya elaludt. Felébredt arra, hogy újból ott állok az ágyánál, és nagyon rosszul lett, mert kiderült, hogy 80-ig ment le a vérnyomása. Akkor meg ezt a gondot kellett megoldani. Aztán délutánra normalizálódott, és hazajöhettünk. Most alszik. Hogy mi volt ez az egész, fogalmam sincs. De megint sokat tanultam arról, hogy mennyire nagy kincs az egészség, és hogy a másnak nem is tudnék örülni, már az elég ok az örömre, hogy nem vagyok egy kórházban kiszolgáltatva. Nehéz nap volt. De jó vége lett.