Kilátások

Reggel gyönyörû idõ volt. A kórházban bizakodtunk a legjobbakban. Tágas szoba, kedves nõvérek, orvosok. Az egyik nõvér ott volt a megyeiben három éve. Név szerint megismert. Hát ezen jól meglepõdtem. Próbálkoztam vele, hogy valamit mondjon abból, hogy mi is volt velem, mert láthatóan emlékezett az egész esetre, de nem mondott semmit, épp úgy, mint ahogy egyszer levélben megkéredztem az orvost, de nem válaszolt. No, de ez nem is érdekes ahhoz képest, ami utána történt. Délután épp indultunk a kórházba, amikor anyósom telefonált, hogy most viszik a mûtõbe. Hát, egy pillanatra elakadt a lélegzetünk. Amikor odaértünk, már megkezdõdött a mûtét. A nõvért kérdeztem, elmondta a legrosszabb lehetõséget is. Aztán jött a mûtõorvos, hogy jó híre van, kész a mûtét, sikerült, és egyszerû ügy volt, csak nagyon ritka. Belsõ sérv. (Valahogy így fogalmazott.) Egy vastagbélszakasz becsípett egy vékonybélrészt. Azt mondta, hogy a legjobb idõben lett meg a mûtét. Igazából nem tudom, hogy ezt hogyan értsem, de ha így van, örülök neki. Megvártuk, míg kihozták anyósomat a mûtõbõl, de nem maradtunk sokáig, mert azt mondták, hogy nem lehet elõre tudni, hogy meddig alszik még. És aztán sem lesz még egészen magánál, és mindent meg fog kapni, amire szüksége lesz. Mentünk Bogádra Ferencért, hogy a lovastábor végzetével hazahozzuk. Ott az egyik lovas kislány orvos anyukája azt mondta, hogy ez a probléma is benne volt a pakliban, de ez valójában gyerekeknél szokott elõfordulni. Ferenckém tábora láthatóan nagyon jól sikerült. Igen sajnálom, hogy nem láttam a bemutatójukat tegnap. De majd máshol, máskor. Holnap reggel megyünk be a kórházba. Nem lesz könnyû, ami ezután következik, de már kifelé haladunk a bajból. De bízom a legjobbakban.

Ja, a képen a kórház udvaráról éppen felszálló helikopter látható, melyet a hatodikemeleti erkélyrõl fényképeztem délelõtt, amikor még nem is sejtettem, hogy mit hoz a nap. A kórteremek elõtt végighúzódik a hatalmas erkély és nagyon szép a kilátás a város déli részére.