Hehh.., nem jut eszembe semmi cím

Aki ismeri Pécset, tudja, hogy ez a templom a klinika mellett van. Akkor fényképeztem, amikor mentünk fel. Mert ugye a mai napot is a mama helyzete határozta meg. Reggel is bent voltunk, és délután is. Hála Istennek, a körülményekhez képest jól van. Holnap már csak délután megyünk. A hõség iszonyatos. Szegény betegeknek elegük van. Egészségesen is nehéz. De legalább jól szellõzik a kórterem. Megint néztem a kilátást és a helikoptert is. De most legyen itt a Pius-templom. Igazából nem is csodálkoztam rá eddig. Jó, hogy másra is figyelek. Nem jó, ha beleragadunk egy problémába. Az senkinek sem segít. Sõt bénítja a gondolkozást és szívja le az erõt. És abból úgysincs sok. Délben amikor hazaértünk iszonyatosan fáradtnak éreztem magam. rám tört a fáradságevés. Ettõl szenvedtem évekig. A végletekig kihajtottam magam, s az evéssel igyekeztem erõt gyûjteni a továbblépéshez. Aztán lett, ami lett. Megtanultam kezelni, de lám, az ilyen kiélezett helyzetek megmutatják, hogy egy ilyen probléma azért kiújulhat, ha nem figyelünk. Többet ettem ebédre, mint indokolt lett volna, de azért aztán lefeküdtem egy kicsit aludni. Így már most jobban vagyok. Régen, amikor nem tudtam még, hogy ilyen van, akkor kihagytam volna a délutáni pihenõt, és este megint jóval többet ettem volna, mint amennyi valójában szükséges. Csak azért, mert evés közben egy kicsit pihenek. De hála Istennek, már nem ismétlem meg ezt sûrûn. Ám, nagyon hasznos, ha figyelek.