A nyár illata

A kertünk végében az idén búza van. Ma a mögöttünk lévõ második táblában arattak. Nekem az aratás a gyerekkoromat idézi. Tizenkét éves koromtól sok éven át minden nyáron a Bajai Állami Gazdaság (késõbb Mezõgazdasági Kombinát) Vetõmagüzemében dolgoztam diákmunkásként. Apám itt volt üzemvezetõ agronómus. Kezdetben a címkéket írtam a búzás zsákokra. Késõbb a laborban dolgoztam, ahol a vetõmag minõségét, tisztaságát, víztartalmát, fajsúlyát, csíraképességét kellett vizsgálni folyamatosan. Mivel apám meg tudta állapítani a búza víztartalmát úgy, hogy kettéharapta a búzaszemet, én is megtanultam tõle. És így meg is szerettem a nyers búzamag ízét. Máig nagyon szeretem. Már egészen kicsi koromban jártam ki apámmal aratáskor a határba. A nagy TL 5-ös Pannónia motorjával mentünk, és életre szóló élmény volt, hogy felülhettem a kombájnra. Emlékszem arra, amikor elõször érkeztek Claas dominátorok a gazdaságba. Én vettem fel a telefont az irodában, mert éppen ebédszünet volt. És ezt az üzenetet kellett átadnom, hogy megjöttek a Claasok. Azóta is emlékszem erre, annyira felvillanyozott a feladat, hogy átadjam ezt az üzentet. Amikor Kínából jöttem haza vonatta, és a nyolc nap Traszszibéria Expressz után már Magyarországon jött a vonat, megcsapott a nyári határ szaga. Olyan erõs volt az élmény, hogy elsírtam magam. Akkor éreztem azt, hogy itthon vagyok. És azóta is, nekem az igazi otthon levés érzését az aratás illata adja.