Szerencse
Az egyik tanévvégi csokromban volt ez a spirálos végû növény. Amikor szétszedtem a csokrot, akkor vettem észre, hogy kis gyökérkét kezdett hajtani. (Amikor elhervad a csokor, akkor mindig szépen szétszedem, mert ami mehet a komposztba belõle, azt mindig odateszem, amit meg nem szerves az megy a kukába. A használható díszeket meg elteszem, mert hátha szükség lesz rá valami akármihez, amit a gyerekekkel csinálunk majd az iskolában:) ). No, szóval rémlett, hogy több helyen láttam már hasonló növénykét. Aztán elkezdtem keresgélni, hogy mi is lehet ez. Arra jutottam, hogy ez lucky bambusz. S ha az, akkor igencsak lemaradtam a divattól, mert azt látom, hogy ez egy nagyon divatos növény. És azt is olvastam, hogy azt tartják róla, hogy szerencsét hoz. Azt szûrtem le az információkból, hogy megelégszik azzal, hogy vízben áll. Tényleg így lehet?
A szerencse az egy biztató szó, bár nemigen tudok vele mit kezdeni. Nem igen akarok a szerencsére hagyatkozni, inkább mindig igyekszem, hogy kihozzam a dolgokból, amit lehet, de azért jól jön, ha jön. :) Lottót és egyéb ilyesmit sem szoktam venni, csak nagy néha, csak azét, hogy háta nekem kéne gondoskodni a milliárdokról aztán legyen esélyük hozzám kerülni. :)
Nos, tud valaki valamit errõl a növényrõl? Jó neki abban az üvegben?