Kõcsavar

Nyaranta szobrász alkotótábort tartanak a faluban, és az ott készült alkotások itt maradnak. Ez a kõcsavar is ott készült. Útban hazafelé láttam így.

Aztán folytattam a pakolást, meg voltunk a mislenyi Spárban. Ott találkoztam a régi jegyzõvel, s megkérdezte, hogy miért nem indulunk a választáson (mármint a férjem vagy én). Hát mert nem ettem meszet, ha ettem is nem ótatlant (ahogy apám mondta annak idején hasonló kérdésekre). Nem ezeket a szavakat válaszoltam, de ez volt az értelme.

Azt szoktam mondani, hogy ha már minden ember tett annyit ezért a faluért, mint én, akkor lehet jönni újból, hogy csináljak valamit. Addig én már nem. Nyugodtan be lehet osztani kétszáz évre az eddigieket. Most már csak a napfényes utcákban óhajtok gyönyörködni. Ezt kérem ebbõl a faluból.

Egyébként nagyon szeretem ezt a falut. Meg nagyon sok itten embert is. Amit nem szeretek, ha valaki azzal gondolja növelni az önbecsülését, hogy engem sároz. Vannak olyan emberek, akik csak vagy-vagy-ban tudnak gondolkodni. (vagy õ vagy más) Szerintem meg lehetséges úgy élni, hogy mindenkinek megfelelõ legyen. Egy közösségben meg lehetne találni a közös célokat.

Egyszer SA mondott valamit, hogy mi is az én bajom egyes emberekkel, vagyis mi az õ bajuk velem. Valami olyasmi, hogy vannak farkasok meg a tigrisek. A farkasok csapatban élnek, és értik élik a csapatban a hierarchiát. A tigris meg egyedül vadászik és nem a többiek adják meg a rangját, És hogy a farkas nem értiené a tigrist és fordítva. (Hogy is van ez SA.?) Én ugyanis képtelen vagyok hierarchiában gondolkodni. Egyszerûen nem érzek máshogy egy ember iránt attól, hogy más a társadalmi szerepe. Én elfogadom, hogy nekem ez fogyatékosságom a társadalom többi tagjához képest. Egyszerûen semmit (szó szerint semmit) nem jelent, hogy valaki miniszter, püspök, igazgató, király vagy mit tudom én. Egyszerûen képtelen vagyok rangokat érzékelni. Számomra a társadalmi rangéltrán elfoglalt hely nem változtat semmit az ember megítélésén. Az változtat, hogy az adott helyen jól, tisztességesen végzi-e a dolgát vagy sem. (A gyergya legyen jó gyertya, a reflektor legyen jó refelktor. De egy rossz refelektor nem lehet jobb egy jó gyertyánál. De mindegyik legyen a maga helyén., a gyergya ne akarjon refelktor lenni és a reflektor se legyen olyan kisfényû mint a gyertya.) A tiszteletem fokmérõje mindig az, hogy milyen azon a helyen, ahol éppen van.

Úgy egyébként meg az ember nem azonos a viselkedésével. (Nem az ember a silány, hanem a viselkedése.) Az embert, mint teremtményt a Teremtõ okán alapból tisztelet illet. De hogy mit kezd a talentumaival, és a tisztesség dolgában hol áll, az más kérdés.

Mindebbõl az következik, hogy nekem bármi tisztség csupán felelõsség és munka. Semmiképpen nem elõrelépés. Semmivel nem lennék több egy tisztségtõl, csak többet kéne dolgoznom, és nagyobb lenne a felelõsségem. De én már csak olyasmit szeretnék csinálni, ahol nem pocsékolódik el rengeteg erõm semmi haszon fejibe.