Mélyhûtõ

A mai napom a hûtõ jegyében telt. Délelõtt meghozták az újat, elvitték a régit. Furcsa érzés mindig, ha egy sokáig nálam lévõ tárgyat elvisznek, még akkor is, ha az egy elpusztult hûtõ. Ezen a téren változni szeretnék. Meg azon is, hogy azt vettem észre, hogy feleslegesen tárolok élelmiszereket. Ezt azzal magyarázom, hogy mindig legyen mit elõvenni, ha váratlanul jön valaki. De amennyi nálam be van spájzolva, az túlmegy ezen a határon. Aztán a végén van, amit ki kell dobnom. Sokkal mélyebben vezérli ezt bennem valami, mint amit ésszel fel tudok fogni. Valami õsi tartalékoló ösztön, valami generációkon átívelõ para lehet ez az éhezéstõl? De ruhákkal is vagyok így. Bár túl sokszor hallottam gyerekkoromban, hogy mennyire jó volt, hogy a dédim, elrakosgatta a dolgokat, mert akkor volt mit elõvenni a háború alatt. Azt hiszem, ha ezt egyszer megfejtem magamban, akkor hatalmas lépést teszek elõre. Majdnem biztos vagyok benne, hogy valahol mélyen ez a dolog összefügg a hízásra való hajlammal. Nagyon szeretném ennek a titkát megfejteni.