Elkapni a pillanatot

Talán hihetetlenül hangzik, de még itt falun is nagy szám lovaskocsit látni. Amikor húsz éve idekerültem, akkor még volt egy vagy két igásló, de már nincs egy sem. Viszont lovak vannak. Bár leginkább hátaslovak, hogy ne menjek messzire, az iskolában is vannak, van lovasoktatás, lovagoltatás. És van egy-két olyan ló is itt, mint ezek, melyeket néha kocsiba is fognak. Van hogy hintót húznak, van hogy fát szállító kocsit. Bár – úgy gondolom - nem muszájból teszik. Talán csak nosztalgiából, az így is meg lehet oldani a fahordást, minek fogyjon a benzin, amikor a lovat úgyis járatni kell alapon. Mindenesetre én megörültem, amikor megláttam a kocsit. Felidézte a gyerekkoromat, Stefán bácsit, a Vezért és a Reményt, akikkel egy házban laktunk. A ló szagát, az istálló szagát, a gyerekkort, a biztonságot, amikor még természetes volt, hogy a lovak húzzák a kocsit, a kocsisok szeretik a lovakat és a gyerekeket, és fel lehet ülni a bakra, ahonnan érdekesebb a világ. Az istállóban szénaillat is van, meg friss szalma, a szalmában születnek a kismacskák. Az istálló sarkában fecskék élnek. És rendje van a világnak.