Krizantém

Ma a pécsi temetõben jártuk végéig a sírokat. Nagyon szép idõ volt. És még a gyertyákat sem fújta el a szél. Ritkaság. Most kezdõdik a gyertyák korszaka. Ezzel a virágos, gyertyás, már a fenyõillatot idézõ ünneppel kezdõdik igazán a bent lét, a láthatatlan világ kora. Érdekel is, mit is fogok látni a fényképezõvel a sötétség idején. Belsõ fényképeket nem lehet csinálni. Vagyis minden fényképem egy kicsit belsõ (fény)kép is. Mert minden képrõl valami belsõ kép is eszembe jut. Emlék, elképzelés, gondolat. Errõl a mai képrõl az idõ örök körforgása. A porból lettél porrá leszel. Az, hogy milyen változó a helyünk a világban. Hogy semmi nem a miénk, csak használatba kapjuk. A testet is, mely porból lett, s porrá lesz. Mint a kaleidoszkóp. Mindig lesz valami az anyagból, aztán valami más. Néha egy test, melyben a lelkem él. Áramlás az élet. Krizantém az õsz utolsó virága. A sötétség hírnöke, de mellette már ott a fenyõ, a fényhozó. :)