Halottak napján az emberi méltóságról
Noémi és Skyppy itt válaszolok nektek – már amennyire tudok az elõzõ bejegyzéshez írt kommentetekre. Noémi, vagy hússzor hozzáfogtam, hogy válaszoljak konkrétumokkal a kérdésedre. De aztán kitöröltem mindannyiszor. Nem azért, mert az sértette volna az emberi méltóságom, hogy leírjam, milyen végtelenül elesett állapotban voltam már akkor éjjel, amikor a kilencnapos vakbélgyulladásommal, s ki tudja hány napja perforált vakbelemmel az orvos elé kerültem, s mit láthatott õ rajtam mûtét elõtt közben és utána a csöveimmel, hanem mert semmi értelme nem lenne leírni mindezt. Mert nem ezen múlik. A látvány borzasztó lehetett, de nem ezen múlik a méltóság. Szerintem az belsõ tartás kérdése. Azé, hogy nem hisztizünk, hanem elviseljük, ami ellen nem tudunk tenni. Azt hiszem, az embert sem a körülményei sem az embertársai nem tudják igazán megalázni. Az ember megalázására csak önmaga képes. Akkor, amikor méltatlanul viselkedik teremtményi mivoltához képest. Hogy mi nem lenne méltó a halál kapujában? Úgy viselkedni, mit egy gyerek az ABC-ben, amikor az anyja nem veszi meg neki a rágót. Megalázó – úgy gondolom - az, ha az ember nem a helyzethez méltóan viselkedik. Viselkedésünkért és a belsõ állapotainkért is mi magunk felelünk, ugyanis képesek vagyunk másként és másként reagálni a dolgokra (cselekvésben és érzésben egyaránt). De egy betegségbõl vagy öregségbõl származó testi elesettség (akár pelenkázással is –mert az ott helyén van) nem az emberi méltóságot, hanem csak a büszkeséget sértheti. De a kettõ nem ugyanaz. Mert a korlátaink elfogadása is az emberi méltóság része. Sõt, lehet, hogy éppen ez az igazi emberi méltóság. Amikor megteszem, amit tudok (tényleg mindent, amit tudok), és ha már nem tudok mit tenni, akkor engedem, hogy megtörténjen. A halától tényleg nem félek. Felnevetem már a gyerekeimet, képesek megállni a saját lábukon. Hogy mi rossz történhet esetleg velem a halálomig, azon meg nem szoktam gondolkodni, mert vagy történik vagy nem. És én hiszek abban, hogy mindennek jó vége van – ott túl a kapun mindenképpen.
