Már csak Kutyatáp

Mert a kutya, már végigért az õ földi ösvényén. Bundás 15 évig élt velünk. Talán három éves lehetett, amikor befogadtuk egy dermesztõ téli éjszaka után. Így élt kb. tizennyolc évet. Hát ez emberi életkorra átszámítva jóval száz fölött van. Nem tudom, hol született, milyen volt élete elsõ három éve, de az a 15, amit velünk töltött, úgy érzem, szép kutyaélet volt. Sok szeretetet adott és kapott. Ketten voltak Manccsal egészen 2009 májusáig. A tacskók rövidebb életûek. Akkor nagyon nem találta a helyét. Aztán tavasszal a négybõl elveszett három macskánk. Kutyatáp a fiatal kandúr maradt. Az öreg kutya és a fiatal macska mindig nagyon jól megértették egymást. Nem tudom, a macska mennyit ért abból, hogy most már nincs mellette az öreg. A macskák nagyon okosak. Szerintem valamit felfogott belõle. Ilyen esetben lehet keseregnünk a veszteségen, meg lehet onnan is nézni, hogy milyen jó, hogy kaptunk szép pillanatokat. Mindig mindenbõl lehetne több is. De ha azon siránkozok, hogy miért nincs több, ahelyett, hogy arra igyekeznék figyelni, hogy milyen jó, ami jó volt, szép volt, akkor az élet sokkal keserûbb. Persze most fáj, de ez természetes. Ez így rendben van. De ez majd elmúlik, s az is rendben lesz. Mert ez a világ rendje.

Ez már az utolsó délután volt.