Alattam a föld, fölöttem az ég

Reggel, az ágyam mellett lévõ naptár feliratára vetõdött a tekintem: „ A ma jobb lesz a tegnapnál.”. Az elsõ gondolatom az volt, hogy miért lenne már jobb, hiszen tegnap sem volt olyan rossz. Aztán csak annyit válaszoltam magamnak, hogy miért is ne lehetne jobb. Több figyelmet nem is szenteltem ennek a dolognak. Csak most jut eszembe, amikor ezt a bejegyzést írom. Igaz, hogy most még csak dél van, hosszú még a nap, de késõbb nem lesz idõm írni, ezért ez most egy ebédszüneti bejegyzés.

Szóval eddig igaza van a naptár mondatának. Nem azért, mert most éppen itt van a kazánszerelõ és még reményem is van a meleg lakásra, hanem azért, ami reggel történ. Igazából nem történt semmi – kívül. De valami érdekes történt bennem. Ahogy baktattam az iskola felé eszembe jutott ez a Weöres Sándor idézet:

„Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

Smost ”éreztem” ezt a mondatot. Ahhoz hasonlított ez az érzés, hogy egy vasrúd vagyok két mágnes között, egy lenti és egy fenti között, s ez tart teljesen egyenesen, és szilárdan függõlegesen. Ugyanakkor mintha valami kötelek húznák lefelé a vállam. De hát milyen kötelek? És miért hagyom, hogy így legyen? Ezek csak képzeletbeli kötelek, melyeket akár egy képzeletbeli eszközzel el is vághatok. S ha elvághatom, miért ne tenném meg? És elvágtam a képzeletbeli lehúzó köteleket a képzeletbeli eszközzel. És láss csodát: hihetetlenül jobban lettem. Aztán megláttam a hosszú árnyékom az úton. Úgy gondoltam, legyen ez a kép ennek a reggelnek az emléke, el ne sodorják ezt az érzést a hétköznapok.

Az idézet egyébként A teljesség felé c. kötetbõl van. A vers címe: Szembe-fordított tükrök, és az utóbbi pár hónapban sokszor eszembe jutott, de nem figyeltem rá eléggé.