Szabad asszociáció hazafelé

Annyira gyorsan este lesz, hogy egészen bajban vagyok a fényképezéssel. Kb. annyit vagyok természetes fényen az utóbbi napokban, amíg hazaérek. Mert mire délután már felállnék a géptõl, addigra este van. De lehet akár azt a játékot is játszani, hogy mi érdekesség adódik nap mint nap a hazafelé vezetõ úton.

Ma például ezek a lehullott nyárfalevelek a gyerekkoromat hozták elõ. A templomkertben voltak nyárfák abban a faluban. Nagyon jellegzetes és emlékezetes illata van a lehullott nyárfaleveleknek.

Ma azért már novemberiek voltak a fények. Köd, szemerkélõ esõ, sár az úton. Ez meg a cukorrépahordást juttatta eszembe, és azt, hogy a hovatartozás érzése mennyire fontos az embernek. Az, hogy egy csapathoz tartozzon. A csapathoz tartozás ad biztonságot. És talán ez veszett el, vagy gyengült meg, és ezért rohanunk egész életünkön át, hogy biztonsága érjünk. Aztán mégsem érünk sehova. Mert a biztonság az nem valahol van. A biztonság a gondolkodásunkból fakad. Hatalom, pénz, hírnév, ezektõl mind-mind biztonságot remél az erre vágyakozó. De mindenbõl mindig több kell, mert nincs meg az érzés, bármennyi is van ezekbõl.

Biztonságot talán csak az a hit adhat, hogy eleve biztonságban vagyunk, mert a Teremtõ úgy alkotta meg ezt a világot, hogy akárhogy is van, de ha azt választom, akkor jó vége lesz. Igen választom. Azzal, hogy ezt hiszem. Lehet mást is hinni, azzal mást válaszotok. Mert legyen neked a te hited szerint.