Eke

Gyönyörû idõ volt. Már reggel a tavaszt idézte, de amikor hazafelé jöttem, akkor már szinte meleg volt. Igazából megint nagyon szép volt az ég, és van is róla képem, de ez az eke is felkeltette a figyelmemet. Azon túl, hogy tejesen újnak tûnik, s nem is láttam még, azért volt érdekes számomra, mert azt juttatta eszembe, hogy elég sokáig volt bennem egy olyan kép, hogy úgy élek, hogy ekék vannak utánam kötve, s néha annyi, hogy alig birok megmozdulni. S nem tudok elég mélyen szántani ennyi ekével, mert nincs annyi erõm. Igyekeztem megszabadulni ettõl az érzésrõl, a sok ekétõl a hátam mögött. Kevesebb dolgot szeretnék csinálni, de azokat jól. Még ez csak törekvés, de szépen haladok. Már nincsenek olyan vágyaim, hogy nagy dolgokat tegyek. Nem hiszem, hogy az lenne a hivatásom, hogy beleszakadjak a munkába. Ez egyszerûen nem lehet. Valahogy mindig megtalálnak a feladatok, de már nem keresem õket. Nincs már hová futnom. Nincs olyasmi már, amit túl kéne lennem. Most most van. Most kell észrevenni, átélni. Az ekét meg húzza a traktor.