Kedves

Kétségtelen, hogy a mai napom egyik legszívderítõbb pillanata volt, amikor hazafelé jövet láttam a lovacskákat, ahogy éppen egymásnak kedveskedtek. Gyakorlatilag úgy érzékeltem, hogy megszeretgették egymást. Ezt már a macskáimnál és a kutyáimnál is megfigyeltem, hogy mennyire kedvesen viszonyulnak egymáshoz. A legmeghatóbb Bundás és Kutyatáp barátsága volt. Nem tudtak úgy elmenni egymás mellett, hogy ne tegyenek egymás felé egy-egy barátságos gesztust. A fiatal kandúr és az öreg kankutya. Tehát szó nincs itt a szaporodási ösztönhöz kapcsolódó közeledésrõl. Tudom, hogy már írtam errõl, de mindig összeszorítja a szívemet, amikor erre gondolok, hogy napjaink megmondóemberei, aki erkölcsi elveiket ki tudja honnan származtatják (talán a francia forradalom egymást kivégzõ "nagy gondolkodóitól"?), szóval ezek a - véleményem szerint - érzelmi fogyatékosok - azt kommunikálják ordítva, hogy csak ez a fajta, ez , a szaporodási-ösztönös közelítés létezik. S közben meg a kicsi gyerekek szenvednek a távolságtartástól. Annyira, de annyira itt lenne az ideje, ha végre ki lehetne mondani, hogy mennyire kártékony, mennyire természetellenes, mennyire embertelen és mennyire buta ez a magát haladónak, intelligensnek, európainak és minden pozitívnak feltüntetõ, s minden esetre magát agresszívan mértékadónak és követendõnek oktrojáló, a szabadság letéteményesének üvöltõ f*s. No, de itt hagyom abba, mert ha csak rágondolok ezekre az eszmékre és az ezeket hirdetõ úgynevezett közszereplõkre, elfog a harctéri idegesség, annyira, hogy bele is fáradok. Ráadásul az is idegesít, hogy még nevén sem merem õket nevezni, mert a belém épült öncenzúra nem engedi, hogy ezt megtegyem. De egy biztos, ahogy annak idején az elvtársaknak nem sikerült megfordítani a folyók folyásirányát, ezeknek az elvtársaknál is elvtársabbaknak sem sikerül természet kiirtani a természetbõl. Mert például a lovakra nem hat a média.