Hát, ez meg mi?

Az egész napomra rányomja bélyegét az elõzõ bejegyzésben olvasható levélváltás. Alig aludtam az éjjel emiatt, talán jó, ha három órát sikerült. Lehet, hogy könnyedebben kellett volna vennem. De végülis amivel megvádoltak, az lopás. Igaz, elõször majdhogynem kedvesen kér, hogy ismerjem be, hogy nem a saját gondolataimat írom le a fõzõs blogomba, hanem az õ könyvébõl veszem azt amit írok. De ez nem igaz. Hogyan mondhattam volna, hogy rendben, odaírom, hogy Lukács Liza gondolatai írom a fõzõs blogba, amikor ez nem igaz!!! Persze egyszerûbb lett volna. Ehelyett, írtam egy hosszú levelet, hogy én a saját gondolataimat írom. Erre aztán jött a bekeményítés, a fenyegetés a blogom töröltetésével. Egy blogot csak úgy lehet töröltetni? Bárki bármivel bárkit megvádolhat? Ha elhangzik egy vád, azt nem kéne bizonyítani? Nekem nem jár az ártatlanság vélelme? Nagyon, nagyon szomorú vagyok most. Nem arról van szó, hogy nem tudok egy ilyen helyzetet kezelni. Mert úgy egyébként nem az önbecsülésemet sérti, hanem… nem tudom, mert nem számítottam rá. Mert nem éretem. Mert annyira, de annyira igazságtalan. De hagyjuk! Azért a fõzõsön nem hagytam a szomorúságot eluralkodni. Majd igyekszem lementeni a tartalmakat, hátha tényleg el lehet intézni, hogy „befogják a szám”. Azt hiszem, pénzzel mindent el lehet intézni. Igen, elvileg jogállamban élünk. De kinek van pénze ügyvédekre? Nekem biztos, hogy nincs. És ki akar bíróságra járni. Én biztos, hogy nem. Nem erre születtem. Az ember energiáját rabolni, az annyi, mintha a pénzét rabolnák. Ahelyett, hogy értelmes dolgokat csináltam volna, erre ment el egy csomó idõm. Elrabolták az életembõl ezt a napot. Hogy van ez? Vannak témák, amirõl csak kiválasztottak beszélhetnek? És ha vannak, akkor ezeket ki választja ki? Istenem, segíts!