Összefüggés

Annyira ködös volt ez az egész nap. Ebben a félévben is szerdán vagyok ügyeletes. És még mindig nem jöttem rendbe teljesen a hétvégi eset óta. Úgy érezem magam, mintha egy jó nagyot rávágtak volna a kezemre, és még mindig nem mûködnek úgy az ujjalmi a billentyûkön, mint kéne. Annyira szerettem csinálni azt a fõzõs blogot. És most azon görcsölök, hogy mikor rúgnak megint belém. Ma is olyan témát írtam, amibõl ezer publikáció is lehet. De hát én blogot írok, könyörgöm! Egy blogban az ember beszél az érzéseirõl, a világ dolgairól, ahogy õ látja õket. Nem, nem és nem. Nem akarom ezt. Nem akarom azt gondolni, amit most gondolok. Mást szeretnék gondolni helyette. Azt szeretném gondolni, hogy hiába piszkítanak bele a folyóba, a víz megtisztítja önmagát. Az ember meggyógyul, ha hagyják. A Föld sebei is begyógyulnak. És a lélek sebei is. A testé is. Bár a fájdalom emléke sokáig megmarad. Ma nekem szaladt egy másodikos kislány. Ahogy megütötte a hasamat, feltört bennem a fájdalom emléke. Még szerencse, hogy sikerült megoldanom, hogy ne látsszon rajtam. Így csak összemosolyogtunk a kicsivel. Három éve még magam elé tett kézzel közlekedtem a folyosón. Most már csak akkor jut eszembe, a fájdalom, ha nekem szalad egy-egy gyerek. De azért volt egy csomó szép is ma. Ezekre fogok gondolni.