Esõ után kismadár

Persze, megint egy madár. Kíváncsi vagyok erre is, hogy ez meg miféle. Igen hangosan tudja elõadni a kicsike, és sokszor hallom is. Kicsi és messze van, ezért szürkének látszik pedig nem az. Egy kicsit kivehetõk a színei. Megnyugtat, ha a madarakra meg a színekre gondolok. Feszült vagyok, de nem konkrét ok miatt. Még délben felzaklattam magam egy telefonnal, pedig nem is az volt az zaklató, amit intéztem, csak az ember, akivel beszéltem, régen nagyon durván brutális volt velem, már évek óta semmi konfliktus. de ma mégis elfogott a harctéri ideg, hogy három másodpercnél hosszabban hallottam a hangját. Hogy van ez? Meddig maradnak bennünk a sebek? Perig tényleg nem szoktam rágondolni. Egyáltalán nem is érdekel. Igyekeztem meg is bocsátani neki. Akkor meg miért? Lehet, hogy nem sikerült rendesen ez a megbocsátás? No, majd átnézem ezt a tételt. Aztán akartam répatortát süni, de kiderült, hogy kevés a hozzávaló itthon. Olyan érzésem van, mintha elfelejtettem volna valamit. Szóval igen jól jött nekem ma ez a kismadár. Mert ilyenkor mindig felfelé irányul a figyelmem. Meg arra, hogy milyen nagyszerûen van ez a világ megszerkesztve, és mennyire arra vár, hogy én igazgassam, én tartsam a vállamon. Gyönyörûen megvannak a dolgok nélkülem is. Sõt! Inkább az lenne a jó, ha hagynám, hogy engem igazgasson a rend, nem én akarnám elrendezni a dolgokat. Akarhatunk áramlást generálni a tengerben, de nem ránk vár a tenger, hogy áramlásai legyenek. De megengedi, hogy benne legyünk, belesimuljunk az áramlásaiba. Mostanában kezdek ilyesmin gondolkozni. Talán mostanra csappant meg annyira bennem az erõ és az akarás, hogy belátom végre, hogy nem az én vállamon nyugszik a világ. És ez mindkettõnknek jó. Nekem is, de a világnak még inkább.

U.i. Rákerstem. Õkelme híres fülemüle vagy csalogány. Remélem, eltalátam. :)