Képes vagyok

Szerda lévén ügyleletes voltam. De ilyenkor, amikor ilyen szép idõ van, és kint lehet lenni az udvaron, akkor nem bánom. Csak akkor rossz, amikor a folyosón kell lennem a zajban. A tanösvény kerítésénél van egy növényke. Nagyon gyanús nekem, hogy turbolya, de nem vagyok róla száz százalékig meggyõzõdve. Senki nem ismeri. Senki nem ismeri a növényeket (sem.) Most ámuldozok rajta lépten-nyomon, hogy mennyire nem figyelünk a világra, amelyben élünk. Jó, rendben van, amíg nem akartam turbolyát enni, engem sem érdekelt. De miért nem akartam? Miért nem érdekelt. Jó, tudom, nem volt rá idõm. Most meg idõmilliomos vagyok. :) Rohanunk, hogy elérjünk a földi paradicsomba, és azt sem vennénk észre, ah végigcsörtetnénk rajta. Vagy csak túlélni akarunk? Mit? Az életünket? Vagy éppen csak ezt a problémát. De akkor már ott a másik. Ma amikor jöttem haza, az járt az eszembe, hogy egyszer mondtam BL.-nak azt a mózeses példát. Hogy addig gyõztek, amíg fenn tudta tartani a kezét, és amikor nem bírta már, akkor az ellenség kerekedett felül. Így éreztem nagyon sokáig. Hogy bírnom kell. Azt tanácsolta, hogy cseréljem le a képet a vízen járásosra. És igaza lett, mint mindig. Ma úgy éreztem, hogy ez fordulópont volt. Igen, ennek a képnek a cseréje. Mondom én, hogy nincsen zseniálisabb módszer az NLP-nél a változáshoz. Úgy egyébként meg voltam a jegyzõnél, és a parkban már kezd nyílin a tulipánfa, mint a fenti képen látszik.